Tulajdonosi Bevezető


Kedves Kollégák!


Önök a Csepel Metall Vasöntöde Kft. Etikai kódexét tartják a kezükben.
Az Etikai Kódex célja, hogy a Csepel Metall Vasöntöde Kft. valamennyi munkavállalója számára megfelelő irányelveket fogalmazzon és mutasson meg. A kódex egységes iránymutatásként és egyben alapul szolgál valamennyi munkavállalónknak. Azt kívánjuk hangsúlyozni, hogy milyen fontos az etikus magatartás, és arra ösztönözni az érintetteket, hogy megőrizzék és erősítsék a Cégről kialakult jó hírnevet.


Budapest, 2018. január 25.

Dr. Sohajda József

Kiemelt értékek


Esélyegyenlőség

A Társaságnál senki sem élvezhet, előnyt illetve nem érheti hátrány neme, kora, származása, faji, vallási, politikai hovatartozása, fogyatékossága, szexuális orientációja miatt.
Ügyfeleinktől, alvállalkozóinktól, beszállítóinktól és munkavállalóinktól is elvárjuk, hogy tiszteletben tartsák az emberek egyenértékűségét. A Csepel Metall Kft. támogatja és tiszteletben tartja a nemzetközileg kinyilvánított emberi jogokat.

Munkavédelem és biztonság

Törekszünk a biztonságos, és jól irányított munkahelyi környezet biztosítására. A szabályok betartásával minden munkavállaló kötelező feladata az egészségkárosodás megelőzése, a környezet szennyezésének elkerülése.
Cégünknél a munkavállalók nem állhatnak alkohol vagy egyéb tudatmódosító szerek hatása alatt.


Másodállás

A Csepel Metall Kft. munkatársai nem vállalhatnak olyan másodállást, amely olyan hatással lehet a munkavállalóra, hogy az nem képes teljes energiájával és koncentrációval végezni munkáját. Minden olyan másodállást, amely a Cég üzleti profiljával egybe esik, előre tisztázni kell a Vezetőséggel.

Korrupció, megvesztegetés

A Csepel Metall Kft. nem köt olyan üzleti kapcsolatokat, amelyek érdekellentéteket szülnek. Nem fizetünk csúszópénzt, és semmilyen jogtalan összeget, azért hogy megszerezzünk egy üzletet vagy megtartsunk. A pénzmosást elutasítjuk, nem veszünk részt benne és nem is segítjük elő. Elkötelezettségünk a tisztességes működés
mellett töretlen.


Ügyfeleknek adott és kapott ajándékok

Az üzleti partnerekkel szembeni magatartásnál a tiszteletnek és a tisztességnek kell meghatározónak lennie. Nem fogadunk el és nem is szervezünk olyan üzleti ebédeket vagy vacsorákat, külső és belső rendezvényeket, amelyek kimerítik az üzletfelek közötti vendéglátás szokásos mértékét. Üzleti ajándék elfogadása esetén az ajándék értéke nem haladhatja meg a 10.000.-Ft-t; és mindkét félnek tisztában kell lennie, hogy az ajándék elfogadása nem befolyásolhat semmilyen üzleti döntést vagy eljárást.


Beszállítók kiválasztása

Cégünk megbízható, tisztességes beszállítókkal dolgozik, akiket rendszeresen értékelünk, vizsgálunk. A Csepel Metall
Kft. elvárja, hogy beszállítói is betartsák a jelen etikai kódexben részletezett alapelveket. Azon beszállítók, akik ezeket megsértik, semmilyen formában –közvetlenül vagy közvetetten nem alkalmazhatók.

Környezetvédelem
Kiemelt feladataink egyike a környezetterhelés csökkentése.
Alapvető célunk vevőink minél magasabb szintű kiszolgálása, új vevők felkutatása. Célunk, hogy mindezt úgy tegyük, hogy fajlagosan ne növeljük a környezet terhelését.


Beszámolók és belső nyilvántartások

Cégünknél a belső nyilvántartások, a pénzügyi-és számviteli kimutatások pontosak, és valósághűek. Megfelelő
részletezéssel, pontosan, naprakészen vannak vezetve.


További információk
Aki figyelmesen elolvassa az etikai kódexet, és van kérdése, hogyan kell egy adott helyzetben viselkedni a
munkavégzése során, az közvetlen feletteséhez fordulhat.
Az etikai kódex a Társaság összes munkavállalójára egységesen vonatkozik. Megszegése ellen a Csepel Metall Kft. egységesen lép fel, munkajogi vagy egyéb jogi lépések megtételére is sor kerülhet, amely független az etikai kódexet megsértő személy pozíciójától.

Széchenyi 2020